Napelem újdonságok: vágott cellás modulok.

2019-es év egy újdonsága a magyar napelemes piacon, hogy egyre több forgalmazó és kivitelező kínálatában jelenik meg az úgynevezett vágott vagy ikercellás (half cut) napelem típus. Míg a 2018-as évben a PERC cellás napelemek megjelenésének és mindennapossá válásának lehetünk szemtanúi, 2019-es és 2020-as évben valószínűleg egyre sűrűbben találkozhatunk a házak tetején „half cut” napelem modulokkal.

Hagyományos vs vágott cellás napelemek

Először tisztázzuk, hogy mint tekintünk hagyományos napelemnek: a forgalomban leggyakrabban előforduló, 60 cellás, 1×1,7 m méretű napelem modult. Bár egyre több példa van 72 cellás, 1×2 m méretű modulokra is a hazai kínálatban (ezeknél az egyes modulok nagyobb teljesítményűek ugyan, de mivel nagyobb méretűek is, ezért hatásfokban semmivel nem jobbak kisebb társaiknál).

A hagyományos modulokban 60 (vagy 72) darab teljes cella található, 6×10 vagy 6×12-es elrendezésben. A cellák sorosan vannak összekötve és 20 cellaként egy-egy dióda is be van kötve a sorba (összesen 3 darab). Így lényegében 3 darab 2×10 cellából álló mezőre osztják a napelemet (ennek később lesz jelentősége). A diódák a napelem hátoldalán elhelyezett juntcion boxban találhatóak meg.

Hagyományos (teljes cellás) napelem modul elő- és hátulnézetben

A vágott cellák lényegében ennek a teljes cellának a két felé vágott változata (ami lehet monokristályos vagy polikristályos):

A vágott cellás napelem modulokban a 60 teljes helyett 120 darab félcella található. Ezeknél a napelemeknél két elkülönülő cella mező van (alsó és felső), a két cella mezőn belül sorosan vannak kötve a cellák (60 alul, 60 felül) és a két mező párhuzamosan van összekötve. Itt is megtalálhatóak a diódák (szintén 3 darab).

Vágott cellás napelem modul elő- és hátulnézetben.

A hagyományos és vágott cellás napelemek cella kötései egyszerűsített formában:

1-2-3-4-5-6: cella mezők, amiket a diódák szükség esetén (például ha árnyék esik rá) képesek külön kezelni a többi cella mezőtől, így csökkentve a termelés kiesést. Az „a”, „b”,” c” betű a diódákat jelöli.

Miben jobbak a vágott cellás napelemek?

Hatékonyabban kezelik az árnyékhatást.

A hagyományos napelemhez képest kétszer annyi cellamezőre van felosztva a modul, így, ha árnyék esik a napelemre, a diódák segítségével csak kisebb veszteség keletkezik.

Kisebb áramerősség keletkezik a vágott cellákban

A fele akkora méretű vágott cella, fele akkora áramerősséget állít elő, mint a teljes. Viszont vágott cellából darabszámra kétszer annyi van, ezért magában a napelem modulban ugyanakkora lesz összességében az áramerősség (köszönhetően annak is, hogy az alsó és felső mező párhuzamosan van kötve).

Akkor mi értelme félbevágott cellákból összerakni a napelemet? Elsősorban azért, mert a kisebb áramerősségnek köszönhetően kevésbé melegszik fel a vágott cella, és így hatékonyabban tud termelni, kevesebb lesz a veszteség, kisebb eséllyel alakulnak ki hot spotok, hosszabb lesz a várható élettartam.

Hagyományos napelem összefoglaló ábra
Vágott cellás napelem összefoglaló ábra

 

 

 

 

 

 

 

A vágott cellás napelemeket gyártják polikristályos vagy monokristályos cellákkal is, míg az előbbi jelenleg 290-300W teljesítményre képesek, addig a monokristályos társaik jellemzően 315-345W teljesítménykategóriákban érhetőek el a különféle forgalmazók kínálatában.

 

Tekintse meg az általunk forgalmazott félcellás modulokat:

Ajánlott cikkek